HÉVÍZ AZ ÉLET FORRÁSA

Ismerje meg velünk Hévíz csodálatos történetét és gyógyító erejének titkát

HÉVÍZ BEMUTATÁSA

Hévíz - A legenda

Hévíz Délnyugat-Magyarországon, Zala megyében található történelmi város, melynek a világon egyedülálló természetes tőzegmedrű gyógytavát már a rómaiak is ismerték és istenítették. Egy ókori római legenda szerint a Szent Szűz egy keresztény dajka könyörgő imádságára fakasztott forrást, aki megszeretett volna gyógyítani egy lebénult gyermeket. A mélyből feltörő meleg víz és forró iszap teljesen felgyógyította a sovány, beteges gyermeket. A kisgyermek pedig maga a későbbi Flavius Theodosius keletrómai császár volt, aki 391-ben a keresztény vallást állami vallássá nyilvánította. A Szent Szűz által fakasztott forrás pedig ma is táplálja a hévízi gyógytavat, és gyógyítja a betegeket.

A tó gyógyító hatása

A Hévízi tó Európa legnagyobb gyógyító erejű melegvizes tava. Vize kalciumot, magnéziumot, hidrogén-karbonátot, ként, és enyhe radont tartalmaz. Hőmérséklete a föld mélyéből előtörő hideg és meleg forrásvizek keveredésének eredménye. Nyáron a víz hőfoka 33-35 C, míg télen 24-26 C körül mozog. A tó minden szegletében általában azonos hőmérséklet uralkodik, mivel az 1,5-2 méter magas páraréteg megakadályozza a víz lehűlését, a többirányú vízáramlás és az óriási véderdő pedig a hőmérséklet egyenletességét biztosítja. Vízhozamának köszönhetően a tó vize három és fél nap alatt teljesen lecserélődik, így mindig tiszta marad.

Hasznos tanácsok

A megfelelő gyógyhatás érdekében alkalmanként 20-30 percet ajánlott a vízben tölteni, legalább fél órás pihenőkkel megszakítva összesen 1-1,5 óra javasolt. A víz hidrosztatikai nyomása a végtagokra van jótékony hatással, áramlása és finom iszapszemcséi a fürdőző bőrét varázsolja bársonyossá, a vízringató érzése, a lótuszvirágok, valamint a tavat körülölelő természet szépsége megnyugtatják az idegrendszert.

A Hévízi tó különösen javasolt reumatikus mozgásszervi megbetegedések, csontritkulás, degeneratív (kopásos) gerinc-/ízületi megbetegedések, Bechteree-kór, gyulladásos ízületi betegségek idült szakaszában, sérülések és mozgásszervi műtétek utókezelése, továbbá lágyrész-reuma, másodlagos ízületi betegségek, krónikus, perifériás, az idegrendszerhez kapcsolódó, mechanikai okokra visszavezethető panaszok, ízületi operációk elő- és utókezelése, porckorong műtéteket követő, krónikus, nőgyógyászati betegségek kezelése esetén.

Nem ajánlott fertőző betegségek, rosszindulatú daganatok, szívelégtelenség, keringési zavar, trombózis és más vérképzőszervi betegségek, asztma, magas vérnyomás és terhesség esetén.

LÁTNIVALÓK, PROGRAMAJÁNLÓK A KÖRNYÉKEN

Drón Videó: Superstar Pictures

7

Km
festetics kastély

Keszthely

Látogasson el a Festetics kastélyba, vagy a több tucat múzeum egyikébe.

http://www.keszthely.hu/

27

Km
szigligeti vár

Szigliget

A szigligeti várból hazánk egyik legszebb körpanorámájában gyönyörködhet.

http://www.szigliget.hu/

31

Km
malom tó -tavasbarlang

Taploca

A Tapolcai-tavasbarlang és a Malom-tó tartalmas időtöltés az egész családnak.

http://www.tapolca.hu/

20

Km
afrika múzeum

Balatonederics

Az Afrika-Múzeum és Vadaspark: A természet szerelmeseinek

http://www.szigliget.hu/

31

Km
borkóstolás

Badacsony

Kóstolja meg a méltán híres Badacsonyi Szürkebarátot.

http://www.badacsony.hu/

25

Km
sümegi vár

Sümeg

Az egyedülállóan szép Sümegi vár fantasztikus látnivaló.

http://www.sumeg.hu/

25

Km
madármegfigyelés

Kis-Balaton

Több mint 232 madárfaj figyelhető meg a fokozottan védett területen.

http://www.kisbalaton.hu/

19

Km
csillagvár

Balaszentgyörgy

Tekintse meg a Festetics grófok vadászházát a Csillagvárat.

http://www.balaszentgyorgy.hu/

14

Km
Buddhista sztupa

Zalaszántó

A település legfőbb látnivalója a Buddhista sztupa.

http://www.zalaszanto.hu/
Ne maradjon le erről a rengeteg látnivalóról!

AKTÍV PIHENÉS A NYUGAT BALATONI RÉGIÓBAN

Megszámlálhatatlan kikapcsolódási lehetőség közül választhat Hévíz környékén

A környék látnivalói

Túrista utak a közelben

http://balcsi.net/
Két keréken

Kerékpárral Hévíz környékén

https://west-balaton.hu/
Surf-sup-wakeboard

Vizi sportok a Balatonon

https://vonyarcvashegy.hu
segway

Segway túrák Hévizen

http://hsb.hu/

PROGRAMOK - ÉLMÉNYEK - GASZTRONÓMIA

Kulináris kalandozások, hangulatos borvacsorák és számtalan programlehetőség várja Önöket

rendezvények

Programok, rendezvények

http://welovebalaton.hu/
Bor - MÁMOR

Badacsonyi borászatok, borutak

http://www.badacsony.com/
étel - ital

A legjobb éttermek Hévizen

https://west-balaton.hu/heviz/
csapjon a habokba

Sétahajózás Keszthelyen

http://hevizre.hu/